2013. augusztus 31., szombat

Tervek

Pár napos hallgatásom alatt nem tétlenkedtem: próbáltam összeszedni a gondolataimat, és terveim egy része már körvonalazódott. Kénytelen leszek párhuzamosan dolgozni néhány munkán, hogy haladjak, de a gyerekeknek szánt meglepetésekkel ne bukjak le... ;)

Először egy régebbi ötletem megvalósítását folytatom. Korábban már bemutattam azt a kis hímzést, amit Levente fiamnak készítettem tavaly a születésnapjára, a kukacos ábécéből kihímzett kis szalag azóta is várja a sorsát. Most elhatároztam, hogy a kisöccse nevét is kihímzem, és mindkettejük ágya fölé varrok belőle egy kis textilképet, bannert vagy mini-falvédőt, ki hogy szereti :)


 Levinek szülinapjára az egyik új kedvencét, Shaun bárányt hímezem ki könyvjelző formájában. A mintán, amit találtam, Shaun fölött és alatt rózsaszínes, lányos  sorminta van eredetileg, így azt lecserélem majd valami fiúsabb variációra.


Végül pedig jöjjön, amit tavaly idő hiányában nem tudtam megvalósítani, az adventi naptár. Még nem döntöttem el, hogy milyen lesz a végső formája, hogy zsebeket varrok rá, vagy kis zsákokba kerülnek majd a finomságok. Kiválasztottam viszont egy karácsonyfa-mintát, ami köré kerülnek majd a zsebek/zsákok, megvannak az anyagok, amiből varrom, és előkészítettem a karácsonyfához és a számokhoz is az anyagot, szóval már csak neki kell(ene) állni... :D :D :D


Ezen kívül kacérkodom még egy a Facebook-on szerveződő karácsonyi SAL keretében egy madaras-fenyőfás minta kihímzésének gondolatával, és a Madagaszkár meséből ismert pingvinekről is találtam egy jó kis mintát, amit jó lenne elkészíteni. Majd meglátjuk...

2013. augusztus 26., hétfő

Zsákocskák ajándékba

Ismét jó sok idő telt el az utolsó jelentkezésem óta.... A levendulás kép után pár napot lustálkodtam, utána viszont újra tűt ragadtam. Mii nyári ajándékcseréjében a brazil Isabellának küldök ajándékot, az ő meglepetéseivel szöszmötöltem egy ideig, de mivel még csak ma adom majd postára a csomagot, nem mutathattam képeket. :) Egyelőre csak egy kis leselkedés engedélyezett, majd ha Isabella jelez, hogy megérkezett a csomag, felteszem a fotókat.


 Szombaton szilinapi bulira vagyunk hivatalosak a fiúkkal --- a szomszédban lakó három fiútestvér közül mindnek nyáron van a szülinapja, és most tartanak egy közös bulit. A nagyobbik fiam, Levente példájából tudom, hogy a srácok ebben a korban (ő most 6 és fél éves) imádnak mindenféle kincset gyűjteni, és mindig jól jön valami, amiben a kincseket tárolni lehet. Így hímeztem és varrtam nekik egy-egy névvel ellátott zsákocskát, remélem, jó hasznát veszik majd ;) És persze kapnak mellé még valami apró meglepit, és esetleg egy kis csokit is... :D


Lassan pedig közeleg az én két fiam szülinapja, így most mintákat böngészek és ötleteket gyűjtök, mivel is lephetném meg őket. És ha már mintákat bújok, elkezdtem a karácsonyra kivarrandó dolgokat is listázni a fejemben, hátha rábukkanok egy-egy jó kis mintára. Szeretnék majd készíteni egy adventi naptárat, és kellene egy-két karácsonyfadísz is. Azt hiszem, idén ősszel sem fogok unatkozni ;)

2013. augusztus 2., péntek

Levendula - elkészült

Tegnap este / éjjel varrtam az utolsó x-eket a levendulás mintaívbe --- és azóta is csak mosolygok és gyönyörködök :)
Két hónap kellett az elkészítéséhez, persze nem mindennap jutottam hozzá, és általában csak esténként tudtam belefogni. A színeket is egész jól sikerült összeválogatni, az összkép szerintem nagyon jó. Remélem, a barátnőmnek is tetszik majd - ma utazunk hozzájuk látogatóba, így egyből át is tudom neki adni.
Úgy beszéltük meg, hogy a keretezést ő fogja megoldani, kíváncsi leszek, milyen keretet választ majd --- remélem, kapok majd róla képet.
Íme az utoljára elkészült részek fotói (és nem, nem a vászon ilyen szürke, és nem kell megijedni: nem ilyen semmilyenek a színek - egyszerűen csak megint nem tudtam normálisan lefényképezni....) :



És íme, a kész mű :) :


Tényleg nagyon jó volt kihímezni, látni, ahogy a részletek előbújnak a kezeim alól. Kihívás volt, hiszen ekkora képet még nem készítettem, de tényleg jólesett.
Az viszont biztos, hogy most csupa kisebb - gyorsabb munkába kezdek majd bele. Vár is a számtalan ötlet :) Legelőször Mii nyári cserejátékának keretében Isabella ajándékait fogom elkészíteni. Hogy mi is lesz az --- legyen meglepetés ;)