2012. augusztus 1., szerda

Kezdetek

Már jó ideje morfondírozok azon, hogy jó lenne egy olyan hobbit találni, ami amellett, hogy kisimítja az idegeimet, örömmel is tölt el, és talán némi hasznos / szép dolog is kisülhet belőle.
Férjem nagyszüleitől maradt ránk néhány keresztszemes hímzéssel készült ágytakaró, párna és falvédő, ami vidám színeivel feldobja otthonunkat. Mindig is szerettem volna tudni, hogyan is készültek, valahogy olyan misztikusnak, vagy legalábbis nagyon nehéznek tűnt a műfaj. Aztán néhány napja elkezdtem utánaolvasni, és egyre inkább kedvet kaptam hozzá. Egyelőre úgy tűnik, hogy még az én korlátozott kézügyességemmel és kreativitásommal is van esélyem szép dolgokat produkálni.
Bőven van mit tanulnom, zsong a fejem a sok új infótól - öltések, anyagfajták, himzőfonalak, stb. Már felfedeztem, hogy itt Dunaújvárosban melyik az a két rövidáru-bolt, ahol be tudom szerezni a kellékeket, az alap dolgokat megvettem, most már csak hímezni kell :)
Az első kis szösszenetet nem szántam semmilyen célra, tulajdonképpen csak gyakoroltam az x-eket, irányváltásokat. A 6 éves kisfiamnak azonban nagyon megtetszett, elkérte, és kívánságának megfelelően hűtőmágnest fabrikáltunk belőle :)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése